3 hete, MMonline

Optimisták a hazai vállalkozások

20 pontra emelkedett a K&H kkv bizalmi index, ami a hazai kis- és középvállalkozások várakozásait 17 éve vizsgáló felmérés eddigi legoptimistább értéke. A minden szektorban pozitív képet mutató eredmények főként annak köszönhetők, hogy a cégek pénzügyi helyzetük alakulását és a gazdaságpolitikai intézkedéseket tekintve is derűlátók. Történelmi csúcson a kkv-k bizalma: a mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait 2004 óta vizsgáló K&H kkv bizalmi index 6 pontos növekedéssel 20 pontra emelkedett és ezzel eddigi legmagasabb értékét vette fel. A kkv-knak a pandémia kezdete óta fokozatosan javuló várakozásait a pénzügyi eredményeikkel és a gazdaságpolitikai intézkedésekkel kapcsolatos bizakodása emelte többek között a rekord értékre. Az index látványosan pozitív eredményét főként a 20 és 100 millió forint közötti árbevételű mikrovállalkozások hangulatának emelkedése húzta felfelé. A kis- és a középvállalkozások várakozásai már az év elején korrigálták a vírus okozta megtorpanást, így mostanra megduplázták pozitív várakozásuk értékét. Az optimista hangulat minden szektorban érzékelhető, de a pandémia által talán leginkább érintett kereskedelmi és szolgáltató cégeknél a leglátványosabb. A kereskedők várakozásai 13 pontos emelkedéssel 18 pontra, a szolgáltató cégek várakozásai pedig 6 pontos növekedéssel 21 pontra ugrottak – elérve ezzel ugyancsak az index történetének legmagasabb értékeit mindkét szektor esetében. A cégek rendkívül optimistán ítélik meg pénzügyi helyzetük alakulását, ugyanis a vállalkozások pénzügyi kilátásait jelző részindex 13 pontot ugorva elérte eddigi legmagasabb, 15 pontos értékét. Emögött az áll, hogy a következő egy évben 11 százalékos árbevétel-növekedést és 6 százalékos nyereségbővülést terveznek a cégek. Hasonlóan pozitívan ítélik meg a gazdaságpolitikai intézkedéseket is: a cégek közel fele (48%) számít arra, hogy a kormányzat kifejezetten vállalkozásbarát intézkedéseket hoz majd. A pozitív várakozásokat némiké...

Teljes cikk elolvasása

Kapcsolódó hírek