2 hete, MMonline

Több mint félmillió magyar vállalkozás működik

A tavalyi megtorpanás, cégbezárások és végelszámolások után pozitív trendforduló látható a magyar vállalkozásoknál – derül ki a Dun&Bradstreet adataiból. Míg 2020 első felében a pandémia első hullámának következtében megtört a vállalkozói kedv és jelentősen nőtt a végelszámolások száma, addig 2021 első hat hónapjában 40,8 százalékkal több, közel 18 ezer új céget alapítottak Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. Így összesen több mint félmillió működő magyar vállalkozás volt 2021. június végén. A pozitív első féléves eredményekhez hozzájárult, hogy a kényszertörlések, valamint a megszüntetett vállalkozások száma is drasztikusan csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest. A Dun&Bradstreet adatai alapján kirajzolódik, hogy a hazai vállalkozók új lendülettel vágtak neki az idei évnek. 2021 első felében országosan közel 18 ezer új céget jegyeztek be, amely 40,8 százalékkal több mint 2020 első hat hónapjában. Ezzel a bővüléssel a működő magyar vállalkozások száma elérte 2021. június végére a félmilliót. Nemcsak az újonnan alapított cégek esetében történt pozitív elmozdulás; a megszüntetett vállalkozások, a kényszertörlések és a végelszámolások száma is megtorpant, vagy éppen drasztikusan csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az idei év első felében közel 50 százalékkal kevesebb, mindössze 9641 cég szűnt meg, míg ezzel szemben 2020 első hat hónapjában 18 974 ezer vállalatot szüntettek meg. Kényszertörlésből 93 százalékkal, végelszámolásból pedig közel 18 százalékkal volt kevesebb 2021 első félévében, valamint 8 százalékkal kevesebb cég jelentett csődöt az előző év első félévéhez képest. Több ezer új építőipari céget üdvözölhetünk a piacon Ahogy tavaly, úgy idén is az építőipar adta a legtöbb új céget. 2021 első félévében több mint 4026 új építőipari vállalkozást alapítottak, így mára több mint 57 ezer hazai építőipari cég közül választhatunk, ha új otthont építtetnénk, korszerűsítenénk, vagy felújítanánk. A képzeletbeli dobogó második fokára ...

Teljes cikk elolvasása

Kapcsolódó hírek