2 hete, Szabad Magyar Szó

Oklevelet vegyenek

Ennél sokkal kisebb volt a hőbörgés, amikor kiderült, hogy Tomislav Nikolić az egyik újvidéki magánegyetemen két tantárgyból sikeresen vizsgázott, holott abban az időpontban egy belgrádi mítingen vett részt. Az ilyen negatív példák átmenetileg kissé megtépázzák a szerbiai felsőoktatás tekintélyét, de az is tény, hogy „minden csoda három napig tart”, tehát egy újabb, esetleg éppen közérdeklődésre számot tartó esemény fuvallatszerűen söpri el a korábbi pletykákat. A magánegyetemek külön is megér(né)nek egy misét. Talán nem véletlen, hogy az állami egyetemen diplomázottak óva intik rokonaikat, barátaikat, hogy csak zsebre dugott kézzel közlekedjenek a szóban forgó intézmények előtt, mert ha onnan bentről valaki kirohan, és egy oklevelet dug az ember zsebébe, az illető élete végéig szégyenkezhet az ilyen diploma birtoklása miatt.

Teljes cikk elolvasása